ISKOLA UTCA | Hősök Kapuja

  • Magyar
  • English

ISKOLA UTCA

1854: Úri utcza
1927: Ranolder utca
1947: Ranolder utca
1964: Vorosilov marsall utca
1990: Iskola utca

Ma Iskola utca, egykor Úri utca. Utóbb az iskolaalapító Ranolder János püspökre utalva kapta a Ranolder utca nevet. 1947 után a szovjet hadsereg hadvezérének tisztelegve kapta a Vorosilov nevet. A Sztálin feltétlen hívének számító Vorosilov marsall 1945 és 1947 között a magyar kommunista rezsim megalapozását felügyelte a helyi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökeként. 1945. január 20-án a szövetséges hatalmak részéről ő írta alá a fegyverszüneti egyezményt Moszkvában Gyöngyösi János magyar külügyminiszterrel. Vorosilov, mivel a Szovjet Kommunista Párt elnökségének tagja volt megjelent a MDP III. kongresszusán is, ahol díszvendégként fogadta őt Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Nagy Imre. 1953-tól 1960-ig ő volt a Szovjetunió államelnöke, így fontos szerepe volt az 1956-os forradalom szovjet elnyomásában. 1969-ben halt meg. Veszprém még életében, 1948-ban "tisztelte meg" azzal, hogy utcát neveztek el róla. 1990-ben a szovjet hadsereg kivonulását követően kapta vissza nevét az utca.

Website by InnoTeq